Life Coaching

Amikor az álmokból valóság válik

A life coaching olyan személyes konzultáció, ahol  life coach-ként, segítek feltárni, felismerni és céltudatosan használni azokat az eszközöket, erőforrásokat, amivel meg tudod fogalmazni és el tudod érni a reális céljaid.

A life coaching konzultáció történhet klasszikus értelemben személyesen, vagy akár az online térben is egy erre alkalmas applikáción keresztül, a lényeg, hogy ugyanabban az időben lássuk és halljuk egymást.

Az esetek többségében a life coaching konzultációs folyamata nem jelenti feltétlenül új ismeretek, vagy készségek elsajátítását, pusztán a meglévők helyes látását és használatát, illetve felesleges dolgok elhagyását, új, eredményesebb rutinok bevezetését. Mintha egy nagyon rumlis fiókban, ahol a zoknik és a felsők egymásra és egymásba vannak hányva, rendet tennél. Olyan ruhákat is megtalálsz ilyenkor, amiről már meg is feledkeztél, vagy amiről azt hitted, már rég nincs meg és olyanokra is lelsz, amiket azonnal kiselejtezel, mert már feleslegesek és csak a helyet foglalják és zavarnak az áttekintésben.

A coaching konzultációkon segítek neked külső megfigyelőként új szempontokból, új perspektívából láttatni a helyzetedet. Ne számíts arra, hogy megmondom mit kellene, vagy mit nem kellene tenned, ahogy nem fogjuk boncolgatni és feldolgozni a múltat sem. A coaching során előre nézünk, a cél, a terv, a szükséges erőforrások és a cselekvés van fókuszban.

A life coaching folyamat során átlátod a helyzeted, több nézőpontból is megérted azt, meg tudod fogalmazni a céljaid, megtalálod a benned rejlő, vagy elsajátítandó eszközöket a cél eléréséhez és meg tudod határozni, hogy ezeket az eszközöket hogyan használod ahhoz, hogy a céljaid el is érd. Ám itt neked is dolgoznod kell, hiszen csak önmagadban tudod megtalálni a megoldást.

A folyamat végén garantáltan új emberként fogsz kilépni az ajtón.

„Akár azt hiszed, hogy képes vagy rá, akár azt, hogy nem, igazad lesz.”
Henry Ford

 

Ha többet akarsz olvasni a coachingról, az InfoTér-ben találsz hasznos írásokat, csak keresd a COACHING kategóriát ITT!  

Időpontot foglalok

Mikor hasznos a life coaching?
  • Nincs elég információ a felelős döntéshez
    • óvoda, iskola választás,
    • karrierválasztás,
    • tehetséges, de nem tudja kiaknázni,
    • ambiciózus, de nem jut előbbre,
    • lakóhelyet akar változtatni,
    • lakás, ház átépítése, átalakítása,
    • mi a jó a gyermekemnek
  • Megvan minden információ, ám vagy túl nagy súlyú a döntés, vagy túlságosan kerüli a felelősségvállalást
    • munkahely változtatás,
    • családi körülmények megváltoztatása,
    • házasságkötés,
    • gyermekneveléssel kapcsolatos kérdések: mit engedjek, mit ne,
    • szülőkkel szembeni megfelelés: meddig engedjem be az életembe,
    • megfelelési kényszerből adódó problémák,
    • az önérvényesítés, az önbecsülés érvényesítése a külvilággal szemben,
    • életmódváltás
  • Megvan minden információ, tud és képes dönteni, ám megerősítést, vagy újabb, nem látott alternatívákat vár
    • Ilyen esetekben az állandó kérdés: MELYIKET VÁLASSZAM?
  • Olyan bonyolult és összetett, sokváltozós szituációban van, aminek beláthatatlanul sok, gyakran ellentétes irányú eredményei lehetnek és elveszik az információkban
    • egy nagyobb kiadás szükségessége feletti döntés,
    • vezetők, vállalkozók, akik kiégtek, és most új utakat keresnek, esetleg pihennének, de félnek a szokatlan helyzetben, nem tudják merre kezdjék el, merre induljanak tovább,
    • emberek, akik elvesztették a céljukat, és egyre mélyebb depresszióba süllyednek,
    • emberek, akik nem tudják összeegyeztetni a magánéletüket és a munkájukat, nem találják az egyensúlyt,
    • állásajánlat más városban, más országban
  • Olyan élethelyzetek, amit nem képes átlátni és kezelni belső érzelmi feszültségek miatt, e miatt irreálisan kezdik látni a helyzetüket (általában anyagi és érzelmi téma)
    • válás, kinek okozok rosszat, mi lesz később, meg akarom-e, meg tudom-e menteni a házasságomat,
    • szerelem,
    • partner változtatás, szakítani akarok, de nem akarom megbántani,
    • nem tudok megszabadulni a mardosó dühtől, haragtól,
    • munkahelyi érvényesülés, mindenki csak kritizál,
    • hogy kezeljem az irritáló kollégámat,
    • hogyan érjem el, hogy észrevegyenek,
    • lakóhely változtatás,
    • munkanélküli lettem, vége a világnak,
    • elhagytak, vége a világnak,
    • csődbe ment a cégem, merre tovább,
    • kinek mit vegyek karácsonyra, beleőrülök,
    • céltalannak érzem az életem,
    • nem látom a holnapot, állandóan rettegek a jövőtől
Időpontot foglalok

Mikor nem tudok segíteni, mint life coach?
  • Az ügyfél a céljait nem látja reálisan és nem is akar az irreális elképzeléseitől megszabadulni (ez inkább pszichológus szakembert igénylő helyzet).
  • Az ügyfélnek nem céljai vannak, hanem problémái, amik odáig vezettek, hogy nem látja reálisan a helyzetét, nem képes irányítani a döntéseit, másoktól teszi függővé önmagát.
  • Az ügyfél a környezetében erős devianciákkal bír, amik miatt nem tud kellőképpen szocializálódni, és a környezete által elvárthoz képest szélsőséges viselkedési zavarokkal küzd.

Fontos megjegyzem, hogy ebben az esetben, mint coach nem foglalkozom tovább az ügyféllel. Azzal segítem, hogy megfelelő szakemberhez irányítom, vagy másfajta terápiát javaslok.

Hogyan zajlik a life coaching konzultáció?

A legfontosabb, hogy megbízzunk egymásban. Sohasem ítélkezem, elfogadlak annak, aki vagy, és elfogadom a döntéseidet is.

Miután megbeszéljük, hogy milyen helyzettel érkeztél hozzám, elkezdjük megfogalmazni, hogy hova akarsz eljutni és ehhez mik szükségesek. Az esetek többségében két konzultáció között is kell dolgoznod a helyzettel.

Hogy egy helyzet megoldása mennyi időt és hány találkozást vesz igénybe, azt az első alkalommal tudjuk megbecsülni. Volt, hogy egy alkalom is elég volt, volt, hogy ennél sokkal több kellett. A célom az, hogy minél hatékonyabban dolgozzunk.

A life coaching konzultáció díja

Egy konzultáció időtartama 60 perc, ára 35.000,-Ft.

Időpontot foglalok

Izgalmas cikkeket olvashatsz az InfoTér-ben ebben és más érdekes témákban is. Keress a neked legjobban tetsző kategóriák között ITT!

Iratkozz fel a Cacirasz Facebook oldalunkra, hogy aktív közösségünk tagja legyél és azonnal, az elsők között értesülj egy új posztról!