Angyalterápia

Az Angyalterápia során az Angyalok jelenlétének puszta megtapasztalása semmihez sem fogható élmény

Angyalterápia az a megtisztító és csodálatos folyamat, amikor angyali segítséget kérünk, egy-egy probléma megoldására, legyen szó lelki vagy testi problémáról azért, hogy újra egyensúlyba kerüljön az életünk a testi-lelki-szellemi harmónia megteremtésével. Az angyalterápia során kapcsolatfelvétel történik az angyalokkal, az angyali világgal.

Az angyalok szerint minden testi és lelki probléma valójában abból ered, hogy a lelkünk megfeledkezik igazi önvalójáról és a teremtővel való állandó összeköttetéséről. Az angyalok a terápia közben amellett, hogy elvégzik az energiarendszerünk kezelését, a lelket is gyógyítják. Emlékeztetnek bennünket arra, hogy kik vagyunk valójában, és hogy hogyan érhetjük el a tökéletes jóllétünket.

Az angyalok feladata, vagy ha úgy tetszik küldetése, hogy az Egy szolgálatában állva az emberek segítségére legyenek mindenkor, mindenhol és mindenben, hisz minden ember ugyanazon Egy más-más manifesztációja. Az angyalok erejének és hatalmának lényege a Szeretet és a Fény. Ezzel munkálkodnak körülöttünk és bennünk. Így az angyalterápia fő eszközei is ezek.

A Szeretet

  • megerősíti a hitet és a bizalmat,
  • növeli az önbizalmat,
  • előhozza a hálaérzetet és elfogadást,
  • eloszlatja a félelmet,
  • erősíti a kapcsolatokat (a testben és a lélekben egyaránt).

A Fény

  • jótékony hatással van a fizikai testre, lélekre, szellemre egyaránt,
  • tisztít és harmonizál,
  • erősíti a test regenerációs folyamatait,
  • segíti az immunrendszer egészséges működését,
  • megnyitja az utat a Szer-etet számára.

Az angyalterápia közben saját Őrangyaloddal és az Arkangyalokkal (elsősorban Mihály arkangyallal és Rafael arkangyallal) dolgozunk együtt. Az ő tanácsaik és útmutatásaik alapján a következő technikákat használhatjuk fel a gyógyításhoz:

  • A negatív energiák eltávolítása a testből, és az aurából. (Ha szükséges, akkor a negatív energialényekkel és a földhöz kötött szellemekkel együtt.)
  • A negatív energiakötelékek (éteri kötelékek) elvágása.
  • Az energetikai blokkok, feleslegessé vált, pangó energiák oldása, eltávolítása.
  • A csakrák tisztítása, harmonizálása és gyógyítása.
  • Az aura gyógyítása, feltöltése és megerősítése.
Időpontot foglalok

Amennyiben Te is érzel magadban vágyat arra, hogy felvedd a kapcsolatot az angyalokkal és segíts magadon és másokon, Angyali érzések tanfolyamunkon megtanítjuk neked, hogyan tudod ezt megtenni.

Megnézem a tanfolyamot

Mindig fordulhatsz hozzájuk, ám a leggyakoribb, ha
  • Egy jelenlegi élethelyzeted kilátástalannak tűnik,
  • Hiába próbálkozol, nem akar megoldás érkezni,
  • Egyre több negatív hatás ér,
  • Céltalanná vált az életed,
  • Érzelmi életedet a boldogtalanság, a depresszió, a feladás jellemzi,
  • Betegség gyötör és tested gyógyírre szorul,
  • Szeretnéd felvenni a kapcsolatot a segítőiddel
Hogyan zajlik egy Angyalterápia konzultáció?

A terápia során meditációs állapotban felvesszük a kapcsolatot az Őrangyaloddal, hogy tanácsaival mutasson utat a gyógyításra, javításra szoruló helyzet megoldásához. Segít az akadályok, gátló tényezők felkutatásában, melyek a mindennapi problémákat okozzák. Rávezet a megoldásra is.

Majd a problémához legjobban igazodó angyallal is kommunikálunk, aki konkrét segítséget nyújt neked az éppen adott kérdésben.

A gyógyító hatást kristályokkal segítjük.

Speciális hatású képekkel, angyal kártyák használatával erősítjük testünk, lelkünk, szellemünk. A megfelelő forma, szín, alapjelentés, vagy kódolt jelentés segítségével beindítjuk a tested, lelked öngyógyító folyamatait.

Az Angyalterápia konzultáció díja

A konzultáció időtartama  60 perc, ára 30.000,-Ft.

Időpontot foglalok

Amennyiben Te is érzel magadban vágyat arra, hogy felvedd a kapcsolatot az angyalokkal és segíts magadon és másokon, Angyali érzések kurzusainkon megtapasztalhatod, hogyan tudod ezt megtenni.

Megnézem a tanfolyamot

Izgalmas cikkeket olvashatsz az InfoTér-ben ebben és más érdekes témákban is. Keress a neked legjobban tetsző kategóriák között ITT!

Iratkozz fel a Cacirasz Facebook oldalunkra, hogy aktív közösségünk tagja legyél és azonnal, az elsők között értesülj egy új posztról!

Iratkozz fel az RBTErápia Youtube csatornánkra, ahol további hasznos videókat találsz és az elsők között értesülsz, ha új videót teszünk fel.