Személyiségtípusok, avagy: Hogyan kezeljelek?

Hogyan kezeljük a különböző személyiségtípusú embereket? Hogyan ismerem föl az egyes típusokat? Hogyan leszek ettől sikeresebb és kedveltebb?

Nincs két egyforma, vagy egyformán viselkedő ember. Azonban ahhoz, hogy jobban megismerjük önmagunkat és egymást, az ókor óta késztetést érzünk, hogy bizonyos általános viselkedési jellemzők alapján csoportosítsuk, személyiségtípusokba soroljuk az embereket.

Ezek közül az időt álló és sokat bizonyított DISC szemlélettel foglalkozunk elsősorban, de megvizsgáljuk a Hippokratész által kialakított személyiségtípusokat is.

“Két ugyanolyan ember – test, lélek, személyiség, érzelmek – még nem élt a Földön, és nem is fog.” – Galgóczi István

Biztosan előfordult már veled is, hogy nem értetted meg miért haragszik meg rád a másik, vagy miért nem válaszol egy egyszerű kérdésre, netán miért tűnik úgy, mintha semmit nem értene abból, amit mondasz neki, pedig te teljesen normálisan kommunikálsz. Volt már olyan érzésed, hogy mindenki értetlen körülötted?

Nos, a kurzus során ezek okára derítünk fényt és azonnal, a gyakorlatban alkalmazva kezdhetjük el sikeresen kezelni ezeket a helyzeteket.

Mégpedig úgy, hogy

  • megismered azt a 4 fő emberi viselkedésmintát, amit nagyon könnyen lehet azonosítani,
  • megnézzük, hogy mi jellemző rájuk,
  • mi motiválja az egyes típusokat,
  • milyen helyzetek hozzák ki őket a sodrukból,
  • mi az, ahogyan mások látják őket
  • és ők hogyan látják önmagukat, illetve másokat.

Persze megvizsgáljuk azt is, hogy te melyik csoportba tartozol.

Jelentkezem

A kurzus végén a megbeszélteket a gyakorlatban is azonnal tudod alkalmazni.

Ízelítőül néhány pont, amit ez a kurzus adhat:

  • Nem érzed azt, hogy idiótákkal vagy körülvéve.
  • Érted és kezelheted azokat az embereket, akik eddig kiakasztottak.
  • Ütőképes, erős csapatot tudsz összeállítani.
  • Eredményesebb lehet a kommunikációd, az érdekérvényesítésed.
  • Személyre szabottan és hatékonyan tudod a kollégáidat, csapatodat motiválni.
  • Egyre kevesebb lesz a konfliktusod és egyre több elégedett ember vesz körül.
  • Egyre könnyebben érsz el sikereket.

 

A tréning történhet személyes találkozással, vagy egy arra alkalmas online video-chat felületen keresztül.

Idő: 2 x 5 óra

Részvételi díj: 120.000,- Ft

 

Jelentkezem

Izgalmas cikkeket olvashatsz az InfoTér-ben ebben és más érdekes témákban is. Keress a neked legjobban tetsző kategóriák között ITT!

Iratkozz fel a Cacirasz Facebook oldalunkra, hogy aktív közösségünk tagja legyél és azonnal, az elsők között értesülj egy új posztról!

Iratkozz fel az RBTErápia Youtube csatornánkra, ahol további hasznos videókat találsz és az elsők között értesülsz, ha új videót teszünk fel.