Érd el és éld meg a céljaid!

Mi a különbség az álmok és a célok között? Mikor mondhatod el magadról, hogy boldogan és szabadon élsz? Mi a boldogság? El tudod-e hinni, hogy képes vagy rá, hogy megérdemled, hogy meg tudod teremteni az álmaid?

Az emberek általában nem merik maguknak feltenni a legfontosabb kérdést, ami elvezetheti őket abba az életbe, amit igazán szeretnének élni. Mégpedig azért nem, mert az odáig vezető út azzal kezdődik, hogy átlépünk egy addig ismeretlen területre, kilépünk az megszokott keretek közül és a döntéseinkkel felelősséget vállalunk az életünkért, a céljainkért, a boldogságunkért.

Ehhez pedig ki kell lépnünk a komfortzónánkból.

Először is azzal, hogy megértjük, a komfortzóna nem az, ami a legjobb nekünk, hanem, amit a legjobban ismerünk és ezért biztonságban érezzük magunkat a keretein belül, sőt erősen védelmezzük is, még akkor is, ha az eddigi tapasztalatunk alapján ez nem igazán jó nekünk.

Ahhoz, hogy megvalósítsd az álmaid, tudnod kell célokká formálni őket és cselekvési tervet adni a célokhoz, útközben pedig legyőzni, feloldani a felbukkanó akadályokat.

Ezekben tudok neked segíteni.

Csak erre a két kérdésre kell válaszolnod önmagadnak:

  1. Mi a legnagyobb álmod, amiért érdemes felkelned és tenned nap, mint nap?
  2. Hajlandó vagy-e ezért elindulni és támogatást kérni?

Nos, ha az első kérdésre van válaszod és az mélyen, zsigeri szinten égető, szívből jövő vágy, a második kérdésre pedig a válaszod IGEN, akkor jó helyen jársz.

Az ÉRD EL ÉS ÉLED MEG AZ ÁLMAID! programban végigvezetlek a céljaid felé lépésről lépésre.

  • Segítek megtalálni a vágyid mögött rejlő valódi célodat.
  • A célokhoz együtt kidolgozzuk a cselekvési tervedet, amivel elindulsz a megvalósítás felé.
  • Út közben fel fognak bukkanni olyan tudattalan érzelmi reakciók, viselkedés minták, amik akadályozzák a továbblépést, ezeket az éppen akkor számodra legmegfelelőbb módszerrel megdolgozzuk, kioldjuk, hogy tovább tudj lépni a célod felé.
  • Segítek neked, ha kérdésed van és igényed szerint motivállak, hogy minél hatékonyabban haladhass.
  • Minden alkalommal valóban közelebb lépsz a célod felé és ezt tapasztalod is.
  • Akár a világ bármely részéről és bármikor dolgozhatunk együtt online.

A program során minden lépéssel változol, minden lépéssel közelebb kerülsz a célod eléréséhez, egyre szabadabb, boldogabb, tudatosabb, sikeresebb emberré válsz, aki bátran képviseli önmagát.

Csak az számít, hogy hajlandó vagy a céljaidért hatékonyan tenni.

Nos, mit szólsz ehhez?

Mi a legnagyobb álmod, amiért érdemes felkelned és elindulnod végre?

Ha megvan, keress meg ITT!

Iratkozz fel Hírlevelünkre és azonnal, az elsők között értesülsz arról, ha új tartalommal jelentkezünk! 

Iratkozz fel az RBTErápia Youtube csatornánkra, ahol hasznos motiváló videókat találsz és az elsők között értesülsz, ha új videót teszünk fel.

Kövesd a Cacirasz Facebook oldalunkat, és a Cacirasz – AnaLog módszer Facebook oldalunkat, ahol szintén izgalmas, motiváló, ösztönző tartalmakat találsz és örülj velünk a többiek sikereinek.

További izgalmas cikkeket olvashatsz web oldalunkon az InfoTér-ben ebben és más érdekes témákban is. Keress a neked legjobban tetsző kategóriák között ITT!