Az agyunk egy fantasztikus, még ma sem teljesen ismert működésmechanizmusú szervünk, ami folyamatosan támogatja az életünket, ám azzal, hogy ezt a segítséget nagymértékben el is fogadjuk, egyben csapdát állítunk önmagunk számára.

Mire is gondolok?

Az életünk során nagyon sokszor kerülünk olyan helyzetbe, amikor egy-egy szituációban valamilyen fizikai akadály miatt (belógó faág, vezetés közben egy jelzőtábla, vagy az autó visszapillantójáról lelógó illatosító hegyek, a szélvédőre tapasztott GPS navigátor) nem látjuk az előttünk lévő teljes valós képet. Ezek az akadályok kitakarnak belőle részeket, amik fontos információkkal bírnak. A példánál maradva fontos ahhoz, hogy tovább tudjunk haladni az autóval anélkül, hogy megijednénk, hogy nem látjuk az utat teljesen.

Ekkor az agyunk, amennyiben ez a kitakart terület nem veszélyesen nagy, egyszerűen kipótolja a hiányzó részeket, mintha azt is tökéletesen látnánk.

Ezzel megvéd bennünket egy feleslegesnek tűnő stresszhelyzettől, így nyugodtak maradunk, nem szöszölünk, nem lassítunk le, vagy fékezünk be, hogy az illatosítókat elhessegetve lássuk, mit takarnak ki. Teljesen ösztönös és helyénvaló a kiegészítés elfogadása.

MI ALAPJÁN PÓTOLJA AZ AGYUNK A HIÁNYZ RÉSZEKET?

• Az életünkben eddig tapasztaltak,
• a velünk született ősi tapasztalatok, ha úgy tetszik, a kollektív tudattalanban rejlő információk,
• illetve, ha ez egy mozgó akadály (pl. lógó illatosító), akkor az előző pillanatokban látott töredékek alapján.

Nos azon, hogy ez mennyire függővé tesz bennünket, jó esetben akkor csodálkozunk rá, ha valamilyen izgalmas tesztet kezdünk el megoldani, ami elénk bukkan a netről szörfözés közben, vagy egy újságban. Na és ezen van egy kép, amin meg kell keresni a hibát, amin pl. nincs árnyéka a fának. A legtöbben meg sem találjuk. Miért? Mert az agyunk a fenti tapasztalások alapján odavetíti nekünk és mi el is hisszük, hogy ott van.  

==============

Ez azért fordulhat elő, mert túl nagy hatalmat adunk az agyunknak, vagy mondhatjuk úgy is, hogy túlzottan hagyatkozunk rá.

==============

Persze ez olyan helyzetekben, mint pl. az autóvezetés, amikor sokfelé kell figyelnünk és extrém gyors döntéseket kell hoznunk – legalábbis ahhoz képest, amit az elmúlt néhány millió év alatt megszoktunk – az életünket mentheti meg és teljesen helyénvaló. De lehet veszélyes az életünk más, ugyanilyen fontos területein.

HOL JELENT VESZÉLYT AZ ÉLETÜNKBEN A KIEGÉSZÍTÉS FELTÉTEL NÉLKÜLI ELFOGADÁSA?

Biztosan veled is megtörtént már, hogy valakivel beszélgettél, vagy valakiről hallottál egy információt, és anélkül, hogy rákérdeztél volna további részletekre akár később is telefonon, vagy chatben, egyszerűen az eddigi tapasztalataid alapján a fent leírt mechanizmus működésével kiegészítetted a történetet. Vagyis feltételezésekkel éltél, amit megerősítő kérdések és arra kapott válaszok hiányában a továbbiakban tényként, valóságként kezeltél. Persze könnyen lehet, hogy most sokkal több olyan eset jut eszedbe, amikor más tette ezt veled szemben.

Vagyis valaki feltételez a másikról valamit, mert nincs elég tény-információja, ezt tényként kezeli, majd e szerint alakítja ki a másikkal szembeni érzelmeit és kommunikációját, ami hatással van a társas kapcsolatára és innen már látod, hogy az egész életének alakulására.

==============

Ennek a folyamatnak az alapja pontosan ugyanaz a mechanizmus, amit az agyunk a vizuális rések pótlása során tesz. A hiányokat kiegészíti és mi valóságként fogadjuk el. Ennek az oka pedig az, hogy egy gátló viselkedésmintánk nem hagyja, hogy kíváncsiak legyünk. Mert, ha kérdezgetünk, az rossz.

==============

Nos, régen, amikor még barlangokan éltünk és a napi túlélés volt a cél, mind a vizuális hiányok, mind az információs hiányok az életünkbe kerülhettek. Ha nem láttuk meg időben a veszélyt, vagy információ hiányában közeledtünk egy ellenséges törzs felé. Ezek a több évezredes, inkább évmilliós ösztönök, amik életmentők voltak, nem írhatók felül néhány száz év alatt, különösen úgy, hogy a szociális és technikai fejlődésük közel sem lineáris. Szóval az agyunk teszi a dolgát, amire be lett programozva.

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem kell ostoroznod magad, ha feltételezésekből indulsz ki olykor, viszont érdemes tenni ellene.

Ráadásul a feltételezéseknek, ha azt nem tényként kezeljük, fontos szerepük van abban, hogy az életünket meghatározó lépésekhez információkat szerezzünk, hiszen a feltételezés, ha azt nem tényként kezeljük, tulajdonképpen lehetséges megvalósulásokat jelez, amik alapján információkat szerezhetünk és szükség esetén módosíthatunk az eddig tervünkön, vagy akár a célunkon is.

MIÉRT FELTÉTELEZÜNK AHELYETT, HOGY KÉRDEZNÉNK?

Ahhoz, hogy az agyam kiegészítéséire, vagyis feltételezésekre hagyatkozzam és azt tényként értékeljem, az kell, hogy ne legyen valós információm és ne is érdekeljen.

Nos, ez az utóbbi az igazán fontos. Az, hogy ne is érdekeljen persze erős kifejezés és sokkal összetettebb. Nem arról van szó ugyanis, hogy az adott embert nem érdekli, hanem arról, hogy nem jut eszébe, hogy érdekelheti, vagy eszébe jut, de valami gátolja abban, hogy információt szerezzen, hogy rákérdezzen. Ez legtöbbször a szégyen, aminek valós oka van. És ez eljuthat odáig, hogy már fel sem merül benne, hogy kérdezzen, már nem is kíváncsi, csak feltételezések alapján vezeti az életét. Ugye látod, hogy ez milyen sok csapdahelyzetbe kergetheti és önsorsrontó is lehet?

Az oka pedig az, hogy valamikor megtanulta, hogy kérdezni rossz. Az fáj, az bűn, azt nem szabad.

Ismerősek a lenti szituk?

• Ne zaklasd már apád a kérdéseiddel! Nem látod, hogy dolgozik/fáradt/ideges..?
• Ezt nem kell tudnod, majd én megmondom mit csinálj!
• Ezt sem tudod? Egy ekkora gyereknek ezt már tudnia kéne!
• Hagyjál már békén az állandó hülyeségeiddel, mert kapsz egyet!
• Aki kíváncsi hamar megöregszik.
• Vagy egyszerűen senki sem figyel rá és válasz nélkül marad rendszeresen a kérdés.

MI A MEGOLDÁS?

Kérdezzünk! Legyünk kíváncsiak! Addig kérdezzünk, amíg elég valós információnk lesz ahhoz, hogy dönthessünk, cselekedhessünk, ha kell. Nem baj, ha nem minden kérdést teszünk fel azonnal, hiszen későbbi is felmerülhet egy infóra igény. Csak kérdezzünk. Csapjuk be az agyunkat, ahelyett, hogy ő csapna be bennünket!

A folyamatban az a legnehezebb, hogy kérdezzünk, hiszen ott egy gátlás. És hidd el – bár lehet, hogy tudod is – hiába alakítasz ki egy szokást, hogy kérdezz, minden egyes alkalommal újra és újra le kell győzni, le kell bontani ezt a gátat, mert a mögötte lévő gátló érzelem, amit valamikor megtanultunk, ami ma már mélyen beépült és rögzült viselkedésmintát alakított ki bennünk, ott marad és ez egy folyamatosan dolgozó feszültséget okoz. Persze azzal együtt, hogy legalább már nem a feltételezéseink irányítanak, amíg folyamatosan figyelünk rá.

Ám, ha egyszer elengedjük a fókuszt a sok stressz, munka, leterheltség miatt, azonnal kezdődik a feltételezések sora elölről.

==============

A végső cél pedig a gátlás megszüntetése, a gátló érzelem feloldása, ami után már nem kell figyelnem arra, hogy feltételezek és kérdezzek, mert a gátló érzelem feloldását követően ez azonnal megváltozik és teljesen természetessé válik.

Hogy ez egy gátolt viselkedésből nézve elképzelhetetlen? Tudom. Ahogy azt is, hogy mégis igaz! Az AnaLog módszerrel ezt meg lehet tenni, el lehet érni, hogy szabadon, kíváncsian, teljes természetességgel kérdezz és ez ne zavarjon se téged, se másokat.

==============

Kapcsolódó cikkek:

Járt útról a járatlanra kíváncsi örömmel

Az elefánt, az EQ és az örömteli élet

==============

Az AnaLog módszerről bővebben olvashatsz itt: AnaLog módszer

IDŐPONT FOGLALÁSHOZ KLIKKELJ IDE: Online időpontfoglalás

Iratkozz fel a Cacirasz – AnaLog módszer Facebook oldalunkra, ahol aktív közösségünk tagja leszel, így az elsők között értesülsz eseményeinkről!

Iratkozz fel az RBTErápia Youtube csatornánkra, ahol hasznos videókat találsz és az elsők között értesülsz, ha új videót teszünk fel.