Párkapcsolat – Érzelmek – Feldolgozás

A párkapcsolatokban például egymásnak mutatunk tükröt, hogy megmutassuk a másiknak azokat a területeket, amiben fejlődnie érdemes, ahol nem megfelelő viselkedésmintákon kellene változtatnia, vagy változtatnom.

==============

==============

  • egy nőnek, akit bántalmaz a párja,
  • egy férfinak, akit állandóan kibeszél és lenéz a társa,
  • vagy ha a másik nem hajlandó velem kommunikálni,
  • esetleg folyton az érzéseiről beszél és ez engem zavar,
  • és még sorolhatnám, vajon mit üzen a másik fél?

==============

==============

Manapság ha nem tetszik a kapcsolatomban a másik, vagyis a tükör, amit elém tart, nem azon gondolkodom, hogy mit akar ezzel mutatni, miben változzak, hanem azt az utat keresem, hogy hogyan szabadulhatok meg a másiktól, hogyan léphetek ki a kapcsolatból, amivel igazából további problémákat húzok be az életembe, mert a saját viselkedésmintám nem fog változni és a következő kapcsolatban terhelten fogom ugyanazt megkapni.

Nemrég egy csodás embertől hallottam egy olyan mondatot, ami így szólt: „Manapság a neveltetésünk során elszakadunk az érzelmeinktől, sőt vannak helyzetek, amikor az érzelmeink megélése egyenesen tiltott.”

  • Mit együnk?
  • Milyen ruhát vegyünk fel?
  • Kivel barátkozzunk?
  • Hol, vagy hogyan dolgozzunk?
  • Milyen iskolába vigyük a gyerekünket?
  • Milyen autóba üljünk?
  • A sor végtelen és tulajdonképpen mindegyikre érzelmi választ adunk.

==============

==============

Ha az érzelmeinktől eltávolodunk, az érzelmeinket megpróbáljuk kikapcsolni, leválasztani magunkról, akkor azzal az irányítást az életünk felett átadjuk valami külső, manipulatív forrásnak és egy rakás blokkot, gátlást építünk be az életünkbe, a párkapcsolati konfliktusainkról nem is beszélve.

Ezek már gyermekkorban mélyen bevésődnek és olyan tudatalatti mintákat hoznak létre, amik aztán meghatározzák egész életünket, munkahelyi-, szülő-gyermek-, közösségi és párkapcsolataink minőségét.

  • A fiúk nem sírnak, nem szégyelled magad?
  • Ekkora lány, aztán itt picsog, nem szégyelled magad?
  • Ne csináld, mindenki minket néz!
  • Mit gondolnak mások? Nem szégyelled magad?
  • Most azért hisztizel, mert kiabáltam? Ekkora gyerek már nem hisztizik!
  • Katona dolog! Nehogy már sírni kezdj! Mit szólnak mások?

==============

==============

==============

==============

Vagyis először a saját viselkedésmintáinkon kell dolgoznunk, az érzelmeinkhez kell tudnunk kapcsolódni és ha ezt megoldottuk, akkor szépen kezd megoldódni a környezetünkben is minden.

==============

==============

==============

Kapcsolódó cikkek:

A párkapcsolati konfliktusok okainak egyéni megoldása

A férfi, mint bántalmazott fél a kapcsolatban

Az elefánt, az EQ és az örömteli élet

==============

Az AnaLog módszerről bővebben olvashatsz itt: AnaLog módszer

IDŐPONT FOGLALÁSHOZ KLIKKELJ IDE: Online időpontfoglalás

Iratkozz fel a Cacirasz Facebook oldalunkraahol aktív közösségünk tagja leszel, így az elsők között értesülsz eseményeinkről!

Iratkozz fel az RBTErápia Youtube csatornánkraahol hasznos videókat találsz és az elsők között értesülsz, ha új videót teszünk fel.

Boldog napot Neked!
Boldog Tamás Gyula
life és párkapcsolati coach
életvezetési tanácsadó
+3670 638 6982
Insta: @boldog_tom
TikTok: @boldog_tom
boldog.tamas.gyula@cacirasz.hu
https://www.cacirasz.hu

Leave a comment