Bach virágterápia #1

Dr. Edward Bach

Aki még nem hallott a Bach virágterápiáról, vagy csak érintőlegesen, annak erről a névről, hogy Bach, azonnal Johann Sebastian Bach XVII-XVIII. századi zeneszerző, zeneművész jut eszébe.

A Bach virágterápia kidolgozója azonban Dr. EDWARD BACH (1886-1936), XX. századi ANGOL SEBÉSZ.

A lelkészi és az orvosi hivatás érdekelte különösen, mivel célja az emberek segítése, a gyógyítás, ám végül az utóbbit választva 1913-tól sebészként dolgozott egy LONDONI KÓRHÁZBAN. Azonban az akkori kor sebészetét túl durvának, nyersnek találta. Később súlyosan meg is betegedett. 1917-ben DAGANATOS MEGBETEGEDÉST diagnosztizáltak nála. Ezt egy műtét követte és a hír, hogy 3 hónapja van hátra. Azonban Dr. Edward Bach ezt nem tudta elfogadni és végül 19 évvel élte túl a műtétet.

Felépülését követően, épp a korábbi betegsége miatt a BAKTERIOLÓGIÁVAL kezdett el foglalkozni és ebben a szakmájában nagyon elismert szakemberré vált.

====================

Ezt követően életét az emberek gyógyításának, a betegségeket kiváltó okok megszüntetésének szentelte.

Orvosi gyakorlata alatt és a betegsége során azt tapasztalta, hogy az ORVOSLÁS a TÜNETEKET KEZELI gyógyszerekkel, amelyek MELLÉKHATÁSAI többnyire újabb tüneteket okoznak, miközben a betegséget kiváltó ok nem szűnik meg. Azt is látta, hogy az orvosok egyre inkább csak az ember egy-egy részére figyelnek (szemész, kardiológus, belgyógyász, urológus, stb.), elfeledkezve arról, hogy az ember egy egységes egész.

====================

Az első olyan orvosok között volt, akik rámutattak arra, hogy NEM ELÉG a BETEGSÉGEK külső TÜNETEIT KEZELNI, hanem az embert, mint EGYSÉGES RENDSZERT KELL GYÓGYÍTANI, annak TEST-LÉLEK-SZELLEM HÁRMASÁBAN.

====================

Ugyanakkor orvosi munkája során azt is meglátta, hogy egy adott fizikai tünet megszüntetésére alkalmazott gyógyszeres kezelés rengeteg kellemetlen mellékhatással jár, ami gyakran annyira legyengíti a szervezetet, hogy esetenként komolyabb problémákat okoz, mint a kezelt betegség.

Olyan MÓDSZERT KEZDETT keresni, ami RENDBE hozza az ember ENERGIARENDSZERÉT, a test-lélek-hármast és mindezt MELLÉKHATÁSOK NÉLKÜL és bárki számára ELÉRHETŐ.

Így ismerkedett meg a homeopátiával. 1922-től 28-ig a londoni HOMEOPÁTIA KÓRHÁZBAN dolgozott. Tapasztalatai arra engedték következtetni, hogy a BETEGSÉGEK HÁTTERÉBEN ÉRZELMI, LELEKI OKOK állnak. Ezért az 1928-as visszavonulását követően még fokozottabban látott neki egy új gyógyító módszer, eljárás kidolgozásának.

Azt a MÓDSZERT kereste, aminek során felismerjük az életünk tanításait és EGÉSZSÉGES, HARMÓNIKUS ÉLETET élhetünk. Biztos volt abban, hogy a természetben, az ember életének forrásában kell lennie olyan növényeknek, melyek segítenek visszaállítani a test-lélek-szellem harmonikus egyensúlyát, ezáltal fokozva a szervezet ellenálló képességét. Mindezt káros MELLÉKHATÁSOK NÉLKÜL.

Így jutott el végül a róla elnevezett Bach virágterápiához.

Ezt a módszert a VIRÁGESSZENCIÁKBAN TALÁLTA meg és klinikai vizsgálatoknak vetette alá. A TESZTEK az eljárás hatékonyságát IGAZOLTÁK.

Dr. Bach a testi betegségek okainak a lelki, érzelmi problémákat tartotta és a testi betegségek megszüntetését, gyógyulását alapvetően a lelki egészségben látta. A róla elnevezett Bach virágterápia rendszere a homeopátia alapelveit továbbgondolva a virágkivonatok segítségével a testi és lelki BETEGSÉGEK érzelmi OKAINAK KEZELÉSÉRE és MEGSZÜNTETÉSÉRE szolgál.

====================

A Bach virágterápia növényei

Kiválasztott 38 NÖVÉNYT, amelyek speciális kivonatából előállította azokat a cseppeket, melyek az általuk hordozott információkkal, rezgésekkel HARMONIZÁLNI KÉPESEK a test-lélek-szellem EGYSÉGÉT az adott lelki problémák megoldásán keresztül. A 38 kiválasztott virág mindegyike egy lelki princípiumot, alapvető LELKI JELLEMVONÁST testesít meg és egy, a lelki jellemvonás pozitív, harmonikus aspektusával azonos meghatározott frekvencián rezeg.

A frekvenciaminták mindegyike tehát megfeleltethető egy, az emberi energiarendszerben felbukkanó valamely lelki jellemvonás frekvenciájának. Így ez a 38 esszencia a harmonikus magatartásminták teljes készletét alkotja.

A 38 növény 7 SZEMPONT szerint csoportosítható a Bach virágterápiában:

  • Félelmek
  • Bizonytalanság
  • A jelen történései iránti érdektelenség
  • Magányosság
  • Más emberek elképzeléseivel és külső hatásokkal szembeni túlérzékenység
  • Kétségbeesés
  • Mások boldogulása miatti túlzott aggódás

Ezen túl van egy úgynevezett ELSŐSEGÉLY CSEPP, ami 5 virágesszenciából kerül összeállításra. Az elsősegély cseppek kifejezetten vészhelyzetekben segítenek, mint például vizsgadrukk, szédülés, hirtelen sokk.

====================

Az egyes lelki problémákra bevett esszencia harmonikus impulzust ad az emberi energiamezőnek az adott probléma frekvenciatartományában, ezzel HELYREHOZZA a lelki torzulást, ÚJRAHARMONIZÁLJA a negatív reakciómintákat.

A Bach virágterápia hatására békésebb lelki állapotot érhetünk el. Felszabadulnak az érzelmeink által kiváltott blokkok energetikai rendszerünkben, így már szabadon áramolhat tovább az ÖNGYÓGYÍTÓ ERŐ.

Bach virágterápiában alkalmazott virágesszencia szép finoman, mint minden pozitív energia, a múlt vagy a jelen valóságából segít arra a következő valóságra irányítani figyelmünket és energiánkat, amit igazán akarunk és szeretnénk.

====================

A Bach virágterápiáról bővebben olvashatsz és videóimban is beszélek róla a Kezelések lapon.

Amennyiben szeretnél segítséget kapni, KERESS BÁTRAN, ÖRÖMMEL SEGÍTEK!

ITT MEGTALÁLSZ: Cacirasz Életmód Centrum

====================

Iratkozz fel a Cacirasz Facebook oldalunkrahogy aktív közösségünk tagja legyél és azonnal, az elsők között értesülj egy új posztról!

Iratkozz fel az RBTErápia Youtube csatornánkraahol további hasznos videókat találsz és az elsők között értesülsz, ha új videót teszünk fel.

Legyen csodás napod!
Rajczi B. Tünde
okl. természetgyógyász
személyiségfejlesztő tréner
+3630/368 2987
Insta: dr_rbte
rajczi.b.tunde@cacirasz.hu
https://www.cacirasz.hu