MINDEN PÁRKAPCSOLATBAN KÖZÖS

Sok párral találkoztam és ahány pár, annyiféle párkapcsolati struktúrát., dinamikát láttam.

• Volt, hogy külön kasszán voltak, beosztva, hogy ki mivel járul hozzá a közös élethez,
• volt, hogy minden információt és kiadást-bevételt megosztottak egymással,
• volt, hogy hagyták a másikat azt tenni, amit akar minden tekintetben,
• volt, hogy alig voltak többek barátnál,
• volt, hogy az egyik fél egyoldalú szabadságot követelt, a másik totális ellenőrzése mellett,
• volt bántalmazó kapcsolat,
• volt megcsalásos probléma,
• volt mozaikcsalád,
• volt nem vérszerinti gyermek, és még sorolhatnám, na és ezek kombinációja.

Egy valami mégis közös volt ezekben az emberi léthez mérten hosszabb időre összefonódó kapcsolatokban: csak akkor tudott fejlődni, változni a társas rendszer, ha mindkét fél fejlődött, változott benne. Akár csak annyit, hogy befogadóbb lett a másik igényeire.

MIÉRT PONT Ő? – TUDATTALAN MINTÁINK

Mindenkinek megvan a maga keresztje, szokták mondani. Én ezt inkább úgy szeretem emlegetni, hogy mindenkinek megvan a maga sorsfeladata. Ehhez már eleve hozunk magunkkal bizonyos tudattalan mintákat. Ezek azok, amikor a szüleink, nagyszüleink elképedve így reagálnak még zsenge gyermekkorunk hajnalán:

• Nahát, akár a nagyapja/nagyanyja!
• Nagymamám volt ennyire oda ezért a kajáért!
• Apám volt ilyen hirtelen haragú!
• Erre a dalra anyám is így táncolt!

Ismerős?

Aztán menet közben szerzünk is néhány tudattalan viselkedésmintát, amit jó mélyen, automatikus programként elképesztően sikeresen és hatékonyan be is építünk, hogy még csak gondolkodnunk se kelljen mit reagáljunk egy adott szituációban. Jön az magától.

Ennek az elsődleges oka, hogy gyermekkorunkban a közvetlen környezetünk, főleg a szüleink reakciói újabb tudattalan viselkedésmintákat, reakciókat rögzítenek bennünk, hogy megfeleljünk a környezetünk elvárásainak, vagy épp, hogy fel tudjuk dolgozni a bennünket ért traumákat.

Hiszen egy ősi program, egy több millió éves ösztön mondja azt, hogy az életben maradásunk azon múlik, mennyire tudunk igazodni, megfelelni a közvetlen környezetünknek, mert esetlenek, kiszolgáltatottak vagyunk nélkülük.

Így tanuljuk meg

• mitől legyen bűntudatunk,
• mitől féljünk,
• mikor és hogyan feleljünk meg gondolkodás nélkül külső elvárásoknak,
• hogyan fogadjuk el a hangos utasításokat,
• hogyan szorítsuk háttérbe önmagunkat, a vágyainkat,
• hogyan legyünk „jók”,

vagy jobb esteben

• hogyan legyünk önazonosak,
• magabiztosak és
• hogyan kövessük a vágyainkat.

Azért ugye nem kell mondanom, hogy sajnos az utóbbi nem annyira szignifikáns, inkább kerekítési különbözetként jellemző a társadalmi sokaság egészéhez viszonyítva.

Nem nehéz látni, hogy ezek a tudattalan viselkedésminták, amiket elég hatékonyan építettünk be úgy, hogy nehogy később észrevegyük, ott dolgoznak és hát többnyire nem a boldogságunkat támogatják. Az életünk, a boldog, örömteli életünk akadályaiként munkálkodnak. Persze amikor még kiszolgáltatottak vagyunk, mert önállóan nem tudnánk fennmaradni, mert nincs elég erőnk, tapasztalatunk, erősforrásunk, addig ezek a minták hasznosak. Ám később már akadályok. Igen ám, de nem tudunk róla, csak az eredményt látjuk.

Azt,

• hogy a munkánkban nem haladunk előre,
• hogy minden vállalkozásunk bedől,
• hogy mindig megrekedünk a párkapcsolatunkban, mert ugyanolyan, nem igazán vágyálom társakat választunk, és még sorolhatnám.

EZÉRT VÁLASZTJUK

Nos, ezekkel a hozott és elsajátított tudattalan viselkedésmintákkal, amikkel a környezeti hatásokra adunk reakciókat, elkezdünk társas kapcsolatokat, majd párkapcsolatokat építeni. És a párkapcsolatoknak, ahogy egyébként a társas kapcsolatoknak is, van egy jellemzője:

A párkapcsolatban a párok minden esetben azt mutatják meg a másiknak, azokat a gombokat nyomogatják a másik lelkében, ahol módosításra van szükség ahhoz, hogy az örömteli életünk felé haladjunk.

Hogy milyen párt választunk, az attól függ, milyen tudattalan viselkedésmintánk zavar, akadályoz az életünkben a legjobban.

• Ha férfiként az anyám folyton elnyomott, mártírkodott, a föld alá taposta az önbecsülésem, tuti, hogy a feleségem is ilyen lesz, ezt a mintát mutatja nekem.
• Ha nőként az apám semmibe vett, mint nőt lenézett, anyámat verte, tuti, hogy a férjem ezt fogja velem tenni, ráadásul a munkahelyemen is ezzel a mintával fogok szembesülni.
• Ha férfiként az apám nem foglalkozott velem, sohasem dicsért, de annál többet követelt, a főnökeim ugyanilyenek lesznek és bár mindent megteszek, sosem jutok előbbre, na és persze ezzel találkozom a páromban is.

Mindezt azért, hogy a társunk az ő velünk szembeni viselkedésén keresztül mutassa meg nekünk azt, hogy merre változzunk. Kétségünk, ne legyen, hogy a legmegfelelőbb párt választjuk minden esetben ahhoz, hogy észrevegyük, hol kellene változtatnunk. Persze a saját lelki fejlődésünk szintjén az „üzenetekre”, jelzésekre lehetünk befogadók és elutasítók.

Most akkor van baj, vagy nincs baj?

Amennyiben elutasítók vagyunk a jelzésekre, konfliktusokba keveredünk, beleállunk a problémába, de nem a megoldást keressük, hanem azt akarjuk bebizonyítani, hogy a másik miért hülye. Ha ez ismétlődik, akkor elkezdünk távolodni. Azonban azzal, hogy egyik kapcsolatból kilépünk a saját tudattalan, akadályozó viselkedésmintánk megoldása nélkül, a következő kapcsolatunkba lépve ugyanezzel fogunk találkozni.

Ilyenkor jönnek azok a mondatok, hogy minden házasság elcseszett, minden férfi/nő egyforma.

Amennyiben befogadók vagyunk a másiktól jövő jelzésekre, elkezdődhet egy pozitív változás. Ahhoz, hogy befogadók legyünk, persze már kell némi tapasztalás, illetve annak tudatosítása, hogy a helyzet, amiben vagyok, számomra rossz, vagy jó. Ha rossz, akkor akarok-e ezzel kezdeni valamit azon túl, hogy elválok, elmenekülök. Szóval akarom-e megoldani azt, ami engem zavar, ami nekem rossz. Ez nem azt jelenti, hogy magamban kell keresnem a hibát, mert a másik azzal, hogy nekem rosszat okoz, nemes missziót teljesít az én érdekemben. Dehogy!

Ez azt jelenti, hogy nem a másikat akarom megváltoztatni azért, hogy nekem jó legyen. Nem kívülről várom a problémáimra a megoldást. Úgy változom, hogy közben elindulok egy önazonos, elégedett élet felé, ahol a változásommal nem bántok meg másokat és képviselem a saját utamat. Mindezt úgy, hogy az ebben már gátló és akadályozó tudattalan viselkedésmintáimat feloldom, megszüntetem, kikapcsolom, hogy átadjam a helyét annak, ami épít.

És itt jön egy izgalmas csavar

A párkapcsolatokban a két fél összeköti az életét. Az esketés során gyakran ki is mondják (mindig ámulok, hogy az anyanyelvem milyen tudást hordoz), hogy az életünk innentől összeforr, eggyé kovácsolódunk, eggyé forrunk jóban-rosszban, gazdagságban-szegénységben….

Csak megjegyzem:

„Annak az öt embernek vagy az átlaga, akivel a legtöbb időt töltöd ” Jim Rohn

Érdekes, ugye?

Vagyis, ha hosszú időre összekötöm a sorsom egy másik emberével, akkor az életem történései is összeforrnak az övével.

A tudattalan viselkedésmintáink azon túl, hogy azokon keresztül mutatjuk a másiknak, hogy miben érdemes változtatnia, mire figyeljen, hogy jobb legyen neki, abban is befolyásolnak, hogy ha az egyik félnek problémája van valamivel, a másiknak épp azzal hiába nincs, hiába van rendben azon az életterületen, addig megrekednek, amíg ezt mindketten meg nem oldják. Ekkor ebben mutatnak egymásnak lehetőséget a változásra.

Például, ha az egyik fél pénzhez való hozzáállása pozitív, a pénzzel szemben nincsenek félelmei, előítéletei, míg a másik fél a pénzhez olyan dolgokat társít, mint, hogy a pénz szennyes, csak csibészek lehetnek gazdagok, tisztességes munkából nem lehet meggazdagodni, stb., akkor azt veszik észre, hogy nem jön annyi megrendelés, megbízás, mint eddig, nő a kiadásuk, de nem nő a bevételük. Jól élnek továbbra is, de az addig jól menő, fejlődő vállalkozás, karrier egyszer csak megtorpan, szélsőséges esetben akár elkezdhet sorvadni is. És ez tart egészen addig, míg ezt az akadályozó tudattalan mintát fel nem oldják. Onnan elindulhat a szárnyalás.

Vagyis együtt sírunk, együtt evetünk.

Rendben, de honnan tudom ezt észrevenni?

Nos, onnan, hogy azt azért észreveszem, hogy valami zavar van a mátrixban. Vagyis valami ott motoszkál bennem és súgja, hogy ez nekem nem annyira jó, hogy most vagy ráordítok, vagy nyelek, vagy bevágom az ajtót, de ez így nem OK. Ilyenkor megállok és megnézem, hogy ez most akkor rossz, vagy jó. Ha rossz, akkor ez milyen érzelmet generál bennem és ez az érzelem milyen fizikai választ vált ki belőlem. Elfutok? Ordítok? Veszekszem? Sírok? Begörcsöl a fejem? Pánikolok? A lényeg, hogy észreveszem és megfigyelem.

Ha ezt meg tudom tenni, az azt jelenti, hogy befogadóvá váltam a másik jelzéseire, még ha azok tőle is tudattalanok, hiszen nyilván nem azért a társam, mert egy reggeli kávézás közben eldöntötte, hogy márpedig ő majd utat mutat nekem.

És jelent még valamit.

Megvan az a pont, ami zavar, ami gátol abban, hogy jó érzéssel éljem az életem. Ezt a gátló érzelmi reakciót, viselkedésmintát érdemes kicserélni, átírni. Abban a pillanatban, ahogy ez megszűnik, megszűnik a rossz érzésem is.

Hogy a példánál maradjunk, ha apámtól mindig azt hallottam, hogy suba a subához, nekünk semmink sincs és nem is juthatunk egyről a kettőre és ráadásul tényleg ezt is mutatta, akkor én is ezt viszem tovább. Hiába más a párom hozzáállása, megrekedünk. Ha én ezt feloldom és a pénzhez már tudok jó érzést társítani, vagyis nem zavar a párom vagyona, attól kezdve a kapcsolatunkba elkezd beáramolni a pénz. Nem érdekes, hogy általa, vagy általam, az már lehet egy másik téma, ha ott zavar valami, de elkezd jönni.

És még valami.

Ha a párkapcsolatban én változom, egészséges és ideális állapotot, nem szélsőségeket feltételezve, változik a másik fél is. Egészen egyszerűen azért, mert már nem adok okot arra, hogy benyomja az érzékeny pontomat, hiszen nincs.

Ha például állandóan pikírt megjegyzéseket tettem a társaságban, mert azt gondoltam ez mennyire vicces, amire ő kínosan érezte magát és ezt ki is mutatta, és erre én rendszeresen felháborodtam, majd kiderült, hogy ez egy minta, amit elsajátítottam és megszűntettem, a társam már szabadabban él mellettem, mivel nem figyel arra, hogy mikor jövök elő ezzel a kínos dologgal, ráadásul akár az is kiderül, hogy egyébként egy tök jó fej, humoros társasági ember vagyok, csak ez eddig elfedte. Ettől kezdve keresik a társaságunkat, egyre több barátunk van, egyre jobban érezzük magunkat együtt.

Hogy hogyan tudom megszűntetni ezeket az életemet már gátló érzelmi reakciókat, tudattalan viselkedésmintákat? Az AnaLog módszer kitűnő és hatékony eszköz erre. Nincs „házi feladat”, átmeneti időszak. Amint megoldottuk, a gátló viselkedésminta megszűnik és a támogató minta működik.

==============

Kapcsolódó cikkek:

Párkapcsolat – Érzelmek – Feldolgozás

A párkapcsolati konfliktusok okainak egyén megoldása

==============

Az AnaLog módszerről bővebben olvashatsz itt: AnaLog módszer

IDŐPONT FOGLALÁSHOZ KLIKKELJ IDE: Online időpontfoglalás

Iratkozz fel a Cacirasz – AnaLog módszer Facebook oldalunkra, ahol aktív közösségünk tagja leszel, így az elsők között értesülsz eseményeinkről!

Iratkozz fel az RBTErápia Youtube csatornánkra, ahol hasznos videókat találsz és az elsők között értesülsz, ha új videót teszünk fel.