A férfi, mint bántalmazott fél a kapcsolatban

HOGYAN ALAKUL KI A BÁNTALMAZÁS?

Amikor egy párkapcsolaton belüli bántalmazásról beszélünk, mindenki azonnal a nőt helyezi a bántalmazott és a férfit a bántalmazó szerepébe, aminek – belátom – van alapja, azonban a helyzet korántsem ennyire fekete-fehér.

Bizonyára ismersz olyan irodalmi, zenei műveket, esetleg filmeket, ahol a férfi főhős a szerelméért mindenét odaadja, erőn felül és lehetőségein túl zsákmányolja ki önmagát, vagy másokat, hogy kielégítse szerelme igényeit, míg végül szó szerint meghal. E közben a nő folyamatosan követel, semmi sem elég, hogy elérje a célját, szakítással fenyegetőzik, manipulálja a férfit, és mert ez az áldozat neki jár, ő, a nő ezt megérdemli, végignézi, hogy a férfi elpusztítja önmagát. Először erkölcsileg, morálisan, majd fizikailag is.

==============

Itt nem beszélhetünk egészséges párkapcsolatról, ahol a két fél egyenlően van jelen a kapcsolatban. Itt egy agresszor folyamatos lelki abúzus alatt tartja és manipulálja a másik felet, aki egy veszteségtől való félelem és az önbecsülésének hiánya miatt elhiszi, hogy önmagában, a másik nélkül életképtelen, elfogadja a helyzetét és ezt képes addig tenni, míg végül belehal.

==============

Igen. A bántalmazás nem csak fizikailag lehet jelen, hanem lelki szinten is. És igen, a nők gyakran alkalmazzák ezt a férfiakon. Persze ehhez kell, hogy a nárcisztikus nő és az önbizalomhiányos, erős irányítást igénylő férfi egymásra találjanak. Kétséged ne legyen, egymásra fognak találni, hisz erre van igényük. Kezdetben.

Ezért nagyon fontos már itt megjegyeznem, hogy sem a bántalmazott, sem a bántalmazó fél nem feltétlenül tudatosan teszi, amit tesz. A viselkedési mint alapja hozott, szerzett női és férfi minták, vagy azok hiánya. Az határozza meg, hogy a korai gyermekkorában mit látott a szűkebb környezetében, hogy tudta elérni, hogyan kellett manipulálni a környezetét ahhoz, hogy a szülei figyeljenek rá, és akár a létéhez az alapvető szükségleteit megszerezze (egyen, igyon). Illetve mennyire nyomták el, mennyi negatív visszacsatolást kapott, fizikai bántalmazást szenvedett, hányszor mondták neki, hogy semmire sem képes, miközben elvárták tőle, hogy jól teljesítsen. Szóval megvan az oka a kialakult személyiségnek, azonban ennek értése nem jelenti egyben a tett jóváhagyását is. Ezt a gondolatot a kapcsolatban élve igen nehéz magunkévá tenni.

A FÉRFI, MINT BÁNTALMAZOTT

Visszatérve a lelki bántalmazáshoz, ez férfiak esetében hatalmas csapdahelyzet és gyakran nem is szembesül vele a férfi.

  • Először is van egy nagyon ősi férfi szerep, ami mentén évmilliókig működtünk. Ez pedig az, hogy a fizikailag erősebb hímek védik a klán gyengébb tagjait, az időseket, nőket és gyerekeket, látják el őket élelemmel, míg a gyengébbek gondoskodnak a klán fennmaradásáról, növekedéséről, vagyis szülnek, nevelik, tanítják az utódokat. Ennek modern megfelelője az az elvárás, hogy a férfinak kell eltartania a családot, a nőt.
    Ma ez már teljesen megváltozott és indokolatlan elvárás. A férfiak és a nők ugyanúgy dolgoznak, megvalósítják önmagukat és ugyanúgy kiveszik a részüket a gyermeknevelésből. Van, hogy a férfiak mennek el a gyermek világrajöttét követően GYED-re, GYES-re. Ez jól is van így, ám ehhez a néhány éves társadalmi változáshoz nem alkalmazkodott az évmilliók alatt belénk kódolt kollektív tudattalan. Ez pedig ahhoz vezet, hogy amennyiben a nő azt sugallja, vagy direktben követeli a férfitól, hogy tartsa el és adjon meg neki mindent, különben egy senki és a nő elhagyja, akkor a férfi ezt egy jogos elvárásnak érzi, amit ki kell elégítenie. Minden áron. Észre sem veszi a kapcsolatban az egyensúlytalanságot, azt, hogy folyamatos lelki bántalmazás áldozata.
  • Másrészről, amikor szembesül a helyzetével, akkor jön az, hogy a férfi erős, nem sír, nem lelkizik. Sajnos a mai napig is számtalan szülő neveli ezt a fiú gyerekekbe. Már apró kisgyermekkorban, ha egy fiú elesik és sír, akkor a szülő ráförmed, hogy micsoda picsogó vagy, hát az igazi fiúk márpedig nem sírnak. Aminek a következménye felnőtt korban, hogy egy fejletlen érzelmi intelligenciájú férfit látunk, aki ráadásul ugyanezt a mintát adja tovább a saját gyerekének. Az ilyen férfi pedig nem kér segítséget, nem beszéli ki a problémáját, hanem vergődik a felismert helyzetben úgy, hogy önmagának sem vallja be, hogy ez már segítséget igényel, hiszen akkor szembesülnie kellene azzal, hogy gyenge, márpedig azt nem szabad.
  • Harmadrészről egy ilyen bántalmazó kapcsolatból önbizalomhiányos férfiként menekülni akkor igazán nehéz, ha a kapcsolatban gyermekek is vannak. A nárcisztikus nőnek ez egy zsarolási opció, manipulációs eszköz, mivel ha a férfi kilép a bántalmazó kapcsolatból, akkor a családját elhagyó férfi lesz belőle, aki ellen lehet hangolni a gyerekeket, akik az anyánál maradnak és az ő narratívájával élnek. A rokonoknak, barátoknak és mindenkinek el kell ismernie, hogy ő az áldozat.
    És ez nagyon könnyű, hiszen a férfi ugye nem osztott meg senkivel semmit a belső problémákból, mert azzal a gyengeségét bizonyította volna, a nárcisztikus nőnek pedig lételeme a környezetének manipulálása, amiben verhetetlen. Ráadásul a férfit ekkor a társadalom is negatívan ítéli meg. Bizonyára bárki tud hozni az ismeretségi köréből minimum egy olyan esetet, amikor a nő azért szült még egy gyermeket, hogy a férfit a kapcsolatban tartsa, mert a gyerek majd mindent rendbe hoz. Nos, rendbe hozta?

Ehhez persze kell egy lelkileg sérült nárcisztikus nő és lelkileg sérült önbizalomhiányos férfi. Kétségünk ne legyen, egymásra fognak találni, hiszen a nárcisztikusnak egy olyan emberre van szüksége, akin uralkodhat, akit manipulálhat, míg az önbizalomhiányosnak olyan párra van szüksége, aki irányítja, megmondja mit csináljon és pontos elvárásokat támaszt vele szemben, az sem baj, ha közben lealacsonyítja, hiszen ő ezt szokta meg, ezt hozta a szüleitől.

HOGYAN ISMERED FEL A BÁNTALMAZÓ KAPCSOLATOT ÉS VAN-E MEGOLDÁS?

==============

Egy egészséges kapcsolatban a két fél egyenlő, egymást építő. A kapcsolatban egészen addig bármi megengedhető, amíg az mindkét felet építi, és mindkét fél örömére van. Abban az esetben, ha az egyik fél tartósan kihasználja a másikat annak kárára és a másiknak szenvedést okozva, amikor csak az egyik fél élvezi a kapcsolatot, míg a másik csak kiszolgál, az egyensúly eltolódásával állunk szemben, amin változtatni kell.

==============

Amennyiben a kapcsolatban gyerekek is vannak, hatalmas felelősség, hogy ezt a kapcsolati mintát minél hamarabb hozzuk rendbe. A gyerekek ugyanis látják a problémát. Pontosan érzik a kapcsolati feszültséget, akkor is, ha a felek nem beszélnek róla, akkor is, ha ez nincs kimondva. Márpedig az ő egészséges felnőtté válásuk a szülői mintáktól függ.

Nagyon kemény a helyzeten belül élve elfogadni, mégis így van: a gyerekeknek az a legrosszabb, ha ez a helyzet fennmarad az ő érdekükre hivatkozva.

Ha ez a helyzet tartósan fennáll, el kell gondolkodni, hogy ez miért van így és segítséget kell kérni. Lehet ezt egyéni terápiával is kezdeni, ami elvezet oda, hogy a segítséget kérő fél elindulva a saját személyes fejlődése során elkezdi látni önmagát, a kapcsolatát, a megoldandó problémákat már meg tudja fogalmazni és le tud ülni a másik féllel erről beszélni. Ekkor derül ki, hogy a felek mennyire voltak addig ösztönösek és mennyire tudatosak. Mindenképpen változtatni kell a kapcsolaton.

Amennyiben ezt a bántalmazó fél teljesen elutasítja, vagy belemegy ugyan, de újra visszatér a korábbi mintájához, akkor ott a bántalmazott félnek el kell dönteni, hogy tovább tűr, míg meg nem hal, vagy elkezdi élni az életét. Áldozatokkal, sok minden elengedésével, de elmenekül az adott helyzetből, akár a városból is. A bántalmazó féltől ilyenkor a gyermekeket is jó lenne elvinni, mivel a nárcisztikus a gyerekeket kezdi el manipulálni, de ez egy férfi esetében a válás során szinte lehetetlen. Azt is tudomásul kell venni, hogy lehet ígérgetni a változást, ám attól kezdve, hogy a másik tudja mit tesz, már nem lehet mentsége, nem lehet megbocsátani, ha újra elköveti.

==============

Nagyon fontos, hogy nem elég az adott helyzetből kimenekülni. El kell kezdeni kioldani azokat a mélyen gyökerező mintákat, amik ezt a helyzetet okozták, okozzák. E nélkül a kapcsolati minta folyamatosan ismétlődni fog. Hányszor hallottuk, vagy mondtuk akár mi is, hogy miért mindig ilyen pasit, vagy ilyen nőt fogok ki?

==============

Amennyiben a bántalmazó fél is hajlandó változtatni, mert ez egy teljesen tudattalan minta, akkor jöhet akár az egyéni, akár a párterápia. Egy ilyen helyzetből elindulva mindkettőre szükség van. A párterápia segít abban, hogy közös megértések, közös irányok alakuljanak ki, hogy az új kapcsolati rendszer valóban közös legyen. Az egyéni terápiák során pedig a személyiséggel tudunk dolgozni, helyreállítani a női és férfi energiákat, aminek a során előjön az, aki valójában lenni vagy hivatott és elkezdhettek egy igazán szerető, támogató, a gyerekeknek klassz mintát mutató kapcsolatban élni, ahol megélheted önmagad és a másikat is.

==============

IDŐPONT FOGLALÁSHOZ KLIKKELJ IDE: Online időpontfoglalás

Iratkozz fel a Cacirasz Facebook oldalunkraahol aktív közösségünk tagja leszel, így az elsők között értesülsz eseményeinkről!

Iratkozz fel az RBTErápia Youtube csatornánkraahol hasznos videókat találsz és az elsők között értesülsz, ha új videót teszünk fel.

Boldog napot Neked!
Boldog Tamás Gyula
life coach
párkapcsolati terapeuta
+3670/638-6982
Insta: @boldog_tom
boldog.tamas.gyula@cacirasz.hu
https://www.cacirasz.hu

Leave a comment