Házszentelés, lakás energetizálás

Az idegen hely otthonná változik házszenteléssel

Mai rohanó világunkban az anyagi javak kerültek az első helyre. Sajnos ettől az általunk élt társadalmi normák között nem tudunk elszakadni, vagy csak nagyon nehezen. Ezért aztán hajlamosak vagyunk hajszolni önmagunkat azért, hogy egyre több olyan dolgot szerezzünk meg, amiről pontosan tudjuk, hogy nem hoz valódi boldogságot.

Mindeközben sokszor már az OTTHON fogalma is inkább csak egy kifejezés, mintsem egy „szent hely” számunkra, ahova megnyugodni térünk, ahol a család BIZTONSÁGOS és SZERETŐ meleg ölelése vár. HAZA VISSZÜK a munkánkat, a gyermek a házi feladatokat és ezzel együtt a GONDOKAT is. Szomorú tény, hogy ma az otthon nem egy nyugalmat és feltöltődést ígérő hely, ahol a családot áthatja az otthonszertő ölelése, az otthon megele.

Nem az otthonunk van miértünk, hanem sokszor mi az otthonunkért. És mivel ma az otthon már egyfajta státusz szimbólum, gyakran cserélgetjük is.

Tapasztalásom szerint az emberek, családok egy-egy KÖLTÖZÉSNÉL a takarításon, az állag javításon, csinosításon, vagyis az anyagi ráfordításon kívül SEMMIT SEM TESZNEK meg annak érdekében, hogy a HÁZ lelke is ŐKET SZOLGÁLJA, és ne az előző lakókat, vagy bárki mást. Beköltöznek emberek az előttük ott lakó energetikai lenyomatába, vagy új ház esetén, egy teljesen másra használt térbe és próbálnak ott boldog életet élni!

Érdekes tények derülnek ki, ha utána nézel, hogy hány lakópark, lakás, ház épült temetőkre, régi elmegyógyintézetek, kórházak, börtönök, vágóhidak, lápok helyére.

Miért van szükség a házszentelésre?

Gyakran köszön vissza az a helyzet, hogy valaki BEKÖLTÖZIK egy rég vágyott lakásba és minél inkább próbál boldogulni az „új helyen”, bizony sokszor ez nagyon nehezen, vagy sokkal nagyobb akadályokon keresztül vezet, mint a „régi helyen”. Mintha minden ÖSSZEESKÜDÖTT volna ellene, a család ellen.

Ez az érzés. tapasztalás akkor is egyre súlyosabban hat ránk, ha bár ugyanott lakunk régóta, de hazavisszük a problémáinkat, sok a vita, a veszekedés. Idővel mintha egy örvényben lennénk. Gyakran az emberek már menekülnek az otthon szorításából. Pedig ennek épp fordítva kellene lennie.

Függetlenül attól mit hiszünk, vagy mit sem, a világban a mi hitünktől és ismeretünktől függetlenül is működik az univerzum. Minden, amit látsz, hallasz, sőt gondolsz, energia és mint olyan, bizonyos rá jellemző hullámhosszon rezonál.

Az emberi gondolat és a hozzá kapcsolt tevékenység nagyon erősen, teremtő szinten hat a környezetére. Ha egy lakásban, házban sokáig éltek olyan emberek, akik nagy szeretetben voltak, azt a hely az átvett rezgésein keresztül ugyanúgy fogja “kommunikálni”, mint az állatok szenvedését vágóhíd helyén. Ugye a temetőkről most ne beszéljünk?

A házszentelés során a hely energiáit megtisztítjuk és a lakókkal egymás szolgálatába hangoljuk a teret.

A tér szelleme és a házszentelés

Hányszor vetted már észre, hogy BELÉPVE valahová, egy irodába, egy tárgyalóba, egy szobába, lakásba, hirtelen MEGVÁLTOZIK az addigi érzésvilágod? Mintha átvennéd annak a helynek az „érzéseit”. Szinte lehet érezni, hogy nemrég ott valami vita volt és fagyos a hangulat. De azt is lehet érezni, ha fülledt a hangulat, vagy vidám. Ez jelentheti azt is, hogy valahova, ahova belépsz mindig jobb kedved lesz, és sajnos jelentheti azt is, hogy ott mindig elromlik a kedved, vagy feszült, ideges leszel. Így bizonyára a te otthonodban is van olyan helyiség, ahol csoda tudja miért, de minden másnál jobban szeretsz tartózkodni és biztosan van olyan rész, amit szívesen elkerülsz.

Minden érzésünk, hangulatunk, GONDOLATUNK rezgés. Ezek a rezgések pedig HATNAK a környezetünkre. Kicsit úgy képzeld el, mintha ezekkel a rezgésekkel hangolnád fel a környezetedet. Minél tovább vagy ott, és minél inkább egyfajta rezgést alkalmazol, annál hatékonyabban és maradandóbban. Ha bemégy egy ilyen, számodra idegen helyre, akkor ezek a rezgések rád is hatni fognak. Minél erősebben fel van hangolva a hely, annál inkább. Így van ez egy új ház esetén a telek rezgéseivel és egy számunkra új otthon esetén az előző lakó(k) rezgéseivel.

Hiszen ha nem vesszük figyelembe az előző lakók által „ránk ruházott” alacsonyabb rezgésű, a térben rekedt vagy letapadt energiát, attól az még HAT RÁNK!

Az életben minden energia. Nem csak fizikai lények vagyunk és nem csak fizikai szemetünk van. A térben érzékelhető a múlt és a jelen, ezáltal sokszor pedig kikövetkeztethető a jövő energiája. Lakások, házak feng-shuival egybekötött házszentelésénél, energetizálásánál így pontosan lehet tudni az ott lakók szokásait, betegségeit, megélt érzéseit.

A ház energetizálása, felszentelése, a házszentelés tehát több annál, mint azt legtöbben gondolják. Sőt megkockáztatom, hogy teljesen más. Fontos megjegyeznem, hogy a házszentelés és a tértisztítás nem valláshoz kötött tevékenység. Egy energia harmonizáló és tértisztító nagyon hatékony és hasznos ősi eljárásról beszélünk.

Mindenkinek jár, nemtől, vallástól, beállítottságtól függetlenül.

Hogy MIÉRT JAVASLOM a Házszentelést?
  • Az otthonod ezek után valóban a tied, a családodé lesz.
  • Szeretni fogod minden szegletét.
  • Meg fognak szűnni azok a dolgok, amiket nem tudsz még hová tenni (furcsa hangok, kellemetlen, megszüntethetetlen szagok, bizonyos helyek, sarkok okozta kellemetlen és megmagyarázhatatlan érzések, olyan nem múló betegségek, melyek a beköltözés után jelentek meg)
  • A dolgaid gördülékenyebbé, sikeressé válnak.
  • A családod hangulata sokkal jobb lesz.

Amennyiben vannak olyan események, emberek, problémák, helyzetek, amelyeket már rég el szeretnél engedni, meg szeretnél oldani, de valamiért a sokadik módszer sem hoz megoldást, akkor gondolkozz el azon, amit írtam és házszenteléssel adj egy esélyt magadnak a továbblépésre, elengedésre, feltöltődésre, az új életed boldog végkimenetelére!

====================

Amikor szeretnél segítséget kapni a házszenteléshez, a lakásod energetizálásához, vagy feng-shui beméréshez-tanácsadáshoz, KERESS BÁTRAN, ÖRÖMMEL SEGÍTEK!

ITT MEGTALÁLSZ: Cacirasz Életmód Centrum

Iratkozz fel a Cacirasz Facebook oldalunkrahogy aktív közösségünk tagja legyél és azonnal, az elsők között értesülj egy új posztról!

Iratkozz fel az RBTErápia Youtube csatornánkraahol hasznos videókat találsz és az elsők között értesülsz, ha új videót teszünk fel.

Legyen csodás napod!
Rajczi B. Tünde
természetgyógyász
személyiségfejlesztő tréner
+3630/368 2987
Insta: dr_rbte
rajczi.b.tunde@cacirasz.hu
https://www.cacirasz.hu